Turkàl Marianna fotója
Tavaly Beethoven emlékév volt, csakhogy a világjárvány miatt elmaradt nagyon sok megemlékezés. Ez történt Apatinban is, ahol csak az elmúlt pénteken, március 5-én sikerült megtartani a múlt évre tervezett klasszikus zenei koncertet Beethoven tiszteletére, a zeneszerző születésének 250. évfordulója alkalmából. Az apatini Kulturális Központ nagytermében Vitkai-Kucsera Ágota (szoprán) és Jelena Simonović-Kovačević (zongora) művészek fellépését élvezhette a közönség.
Ebből az alkalomból a művészek egy önálló dalkoncertet állítottak össze, hogy bemutassák ennek a rendkívül fontos, kiváló német zeneszerzőnek a munkáját. Egy igen átgondolt válogatással, egyedi programmal készültek fel, mely szóló dalokból, dalciklusokból és köszöntőkből állt. A koncert kezdetén az újvidéki művészek a zeneszerzőről, művei stilisztikai meghatározóiról és a felhangzó művekről beszéltek, továbbá elmondták azt is, hogy manapság soha, vagy igen ritkán viszik színpadra e műveket Szerbiában.
A művészek közvetlensége, felkészültsége, szakmai ismerete sajátságosan meghitt hangulatot biztosított a koncertnek. A fellépőket vastapssal jutalmazta a közönség. Az apatini szervezőknek köszönhetően a belépés ingyenes volt. A helyiek mellett Kupuszináról és Doroszlóról is érkeztek a koncert iránt érdeklődők.
Kép és cikk: Wilhelm József