Milan Dunđerski Költészeti Díj 2020- Felhívás

A szenttamási Népkönyvtár 2019-ben hozta létre a Milan Dunđerski Költészeti Díjat azzal a céllal, hogy tartósan megőrizze a neves szenttamási költő és humanista emlékét. A pályázat célja, hogy ösztönözze a szerb és a magyar fiatalok nemzetközi, interkulturális együttműködését a szabad alkotói szellemiség jegyében. A Népkönyvtár ezzel a pályázattal kíván hozzájárulni az autentikus (irodalom)esztétikai értékek megőrzéséhez. A Milan Dunđerski Költészeti Díjat évente ítélik oda a legsikeresebb alkotásoknak, melyek elgondolkodtatóak és az egyetemes emberi értékekre hívják fel a figyelmet. Eddig még nem publikált, magyar vagy szerb nyelvű versekért két kategóriában ítél oda díjat a neves szakemberekből álló zsűri a (hazai és külföldi) középiskolások és egyetemisták mezőnyében. A díjazott szerzők oklevelet, Milan Dunđerskiról szóló szerb‒magyar kétnyelvű könyvet és pénzjutalmat kapnak, a díjazott versek pedig irodalmi folyóiratokban jelennek meg.
A pályázat 2020. december 31-jén zárul, a díjak ünnepélyes átadására 2021. február 22-én, a költő születésnapján kerül sor.

Az érdekelt szerzők legfeljebb két, eddig még nem publikált verssel pályázhatnak. A pályaműve(ke)t a tekasrb@stcable.net ímélcímre küldjék Verspályázat megjelöléssel. A levélhez két külön Word-dokumentumot mellékeljenek: az egyik tartalmazza a jeligével ellátott verset (betűtípusa és -mérete Times New Roman 12-es, a szerb szövegek cirill vagy
latin írásmóddal is beküldhetők), a másik dokumentumnak pedig a jelige feloldása mellett tartalmaznia kell a szerző teljes nevét, lakcímét, telefonszámát, e-mail és a középiskolájának vagy egyetemi karának nevét és székhelyét.
A pályázattal kapcsolatban bővebb információt Kiss Évától, a szenttamási
Népkönyvtár igazgatójától kérhetnek a +38/12/173-01-85 telefonszámon vagy
a tekasrb@stcable.net címen.

Forrás: Paraczki László

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.