Hagyományőrzés, barátkozási lehetőség volt-Véget ért a doroszlói Apród tábor

A visegrádi Szent György Lovagrend a Doroszló- Szentkúttal együttesen első alkalommal szervezett Apród tábort, amelynek a doroszlói Mária, Keresztények Segítsége Egyházmegyei kegyhely adott otthont. A július 6- án kezdődött tábor szombaton, július 11- én zárul. Főszervező volt Diósi János, a Lovagrend nyugat-bácskai priorja és ft. Verebélyi Árpád esperesplébános, címzetes prépost, a kegyhely igazgatója, aki maga is a Lovagrend tagja. Emellett természetesen segédkeztek a Lovagrend további tagjai is: Lovag Konc Ferenc, Lovag Molnár József, Lovag Martinek Imre, Lovag Budai István, Lovag Mátyus László.

Lovagrend zászlajának felvonásával, szentmisével, majd tábortűzzel vette kezdetét a tábor programja. Kedden íjászatot próbálhattak ki a gyerekek, Bagi Szabolcs és Tallósi Anasztázia vezetésével, aznap délután rovásírást tanultak, Kovács Izolda vezetésével, szerdán baranta oktatás volt, a zentai Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület tagjai által, csütörtökön lovaglás és sétakocsikázás zajlott, a Lovakat kedvelők nyugat-bácskai egyesületének tagjai közreműködésével, majd a doroszlói Önkéntes Tűzoltó Testület vezetői, tagjai tartottak bemutatót, este pedig a helyi DISZ Ifjúsági Szervezet tagjainak közreműködésével ügyességi játékokat játszottak, pénteken a táborlakók kirándulni mentek. Megtekintették Bács ősi várát, a törökfürdőt, a Ferences- templomot. Wilhelm József tartott történelmi ismertetőt. A szombati záró délelőttön a szülőkkel is közös istentisztelet és ebed zajlik.

Az aktív, játékos ismeretszerzés mellett a Vajdaság legkülönbözőbb területeiről érkező gyerekeknek bőven volt alkalmuk barátkozni.

A zombori Cvetković Lejla a következőképpen számolt be élményeiről:

,,Azért jöttem el ebbe a táborba, mert hallottam, sok jó dolgot lehet majd csinálni, sok barátot szerezhetek, játszani fogunk. Érdekeltek a foglalkozások is, a lovaglás, a vitézségi játékok.”

Garai Lukas, Gombos:

,,Barátkozni jöttem és nagyon tetszenek is a játékos programok, élvezem a tábort.”

Martinek Viktor, Pancsova:

,,Eljöttem a táborba, mert érdekelt a lovaglás és minden más aktivitás, amit itt szerveznek. Tetszett is minden nagyon.”

Mátyus Ivett, Nemesmilitics:

,,Azért választottam ezt a tábort, mert szeretem a hagyományokat, a fegyveres harci játékokat, az íjászatot is. Legjobban a lovaglást élveztem és a várnéző kirándulást.”

A temerini Kocsis Gergő így összegzett:

,,Azért jöttem el a táborba, hogy sok barátot szerezzek, kipróbáljak új dolgokat, sok élményben legyen részem. Kipróbáltam az íjászatot, azt nagyon szerettem. Voltunk kirándulni is, egyszóval, szerintem nagyon jó dolog ez a tábor és mindenkinek csak ajánlani tudom.”

Az Apród tábor kényelméről, az ízletes étkezésekről a helyiekből álló személyzet tagjai és segítők gondoskodtak.

Az egészségügyi felügyelet két doroszlói szakképzett fiatalnak, Bugadzsia Benjaminnak és Müller Nikolettnek köszönhető.

A tábor mozzanatait folyamatosan lencsevégre kapta Stock János helyi fotós.

Stock János, ft. Verebélyi Árpád, Bugadzsia Benjamin, Müller Nikolett és a Nyugat-Bácska Portál fotói

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.