Nyári rendezvénysorozat Doroszlón

A helyi civil szervezetek együttműködésével Doroszlón ismét nyári rendezvénysorozat szerveződik. Az Alvég Teke Klub idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. Augusztus folyamán megtartják az jubileumi játszmát, doroszlói, illetve nyílt bajnokságot szerveznek. Doroszló-Bike több túrát is tart. Tervek szerint az első túra alkalmával, útirány szempontjából kapcsolódnak majd a kupuszinai falunapi rendezvényekhez, játékokhoz, továbbá a mostorszegi Bodrog- fest rendezvényhez (augusztus 10 és/vagy 11). Augusztus 17- én Doroszló- ismereti gyalogtúrát szerveznek, bekapcsolva az érdeklődő gyerekeket is, továbbá augusztus 25- én szintén bringa- túra lesz, hosszabb távon. Az augusztusi doroszlói események sorát 31- én a Hazaváró Báránypaprikás Főzőverseny zárja. A nyári programok főszervezője és támogatója a Kuckó Gyermeksarok civil szervezet.

Hangulatképek az előző évek programjairól:

A Hazaváró Báránypaprikás Főzőverseny benevezési feltételei:

részvételi díj személyenként 800 dinár (amelyért személyenként fél kiló hús, kenyér és szükség szerint tüzelő jár! )
A talpalávalót a Haverock zenekar biztosítja!

A versenyzőknek 18 órára kell érkezniük!
A vacsorát 21 órára kell elkészíteni!
Azoknak a jelentkezését is szívesen várjuk, akik nem főznének, de részesei lennének az eseménynek, részükre a szervezők szakácsai biztosítják a báránypaprikást , ugyanúgy 800 din/fő áron.
Jelentkezési és befizetési határidő 2019. augusztus 27, kedd!
Jelentkezni lehet: Gellér Eszternél, a  +381637822752- es és
Mészáros Lászlónál, a+381638887771- es telefonszámon.

Stock János és a Nyugat-Bácska Portál archív fotói 

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.