Óriási népszerűségnek örvend a Vajdasági Magyar Szövetség Női Fórumának Nyugat-bácskai szervezete által, immár negyedik éve, a Költészet Világnapja apropójából megrendezett felolvasóest. Idén, március 21- én is megtelt a zombori Gyerekkönyvtár terme. A jelenlevőket Mazalica Aureta, a Női Fórum helyi elnöke köszöntötte stílusosan, verssel. Átadta a szót az est moderátorának, Pelt Ilona tartományi frakcióvezető helyettesnek, a VMSZ Nyugat- bácskai körzeti szervezete elnökének, aki bemutatta az est vendégét, L. Móger Tímea, doroszlói költőt.
A műsorban mindenki aktívan résztvett. A legkülönbözőbb korcsoportú és foglalkozású jelenlevők, érdeklődők magukkal hozták kedvenc versüket, amelyet felolvastak egymásnak. Hallhattunk vidám és melankolikus verseket egyaránt, József Attilától, Petőfitől kezdve Reményiken át egészen a Romhányi József- féle játékos, humoros versekig, széles volt a repertoár. Volt olyan is, aki megzenésítésben játszotta le kedvenc költeményét.
Aureta Mazalica saját készítésű könyvjelzővel ajándékozta meg a részvevőket, a közösen elfogyasztott kávét pedig mindenki egy-egy verssel, idézettel hálálta meg a szervezőknek.
Ebben az évben külön színfolttal gazdagodott a költészet világnapi program, Stock János, doroszlói fotós Nyugat- Bácska témájú, a táj és az ember viszonyát feldolgozó fotókiállítását tekinthették meg. Ennek támogatója volt Szlákó József és Angéla.
A kiváló hangulatú estnek immár hagyománya van, amelyet a szervezők a jövőben is ápolnak, fenntartanak majd.
Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery520/