Elkötelezett emberek, előremutató ötletek-Civil tanácskozás-Dunatáj Egyesülés

December 7- én Zomborban tartotta éves civil tanácskozását a Dunatáj Egyesülés Nyugat-Bácska Régiófejlesztéséért civil ernyőszervezet.

reszvevok-mind

peter-istvan-kozeliA jelenlevő bezdáni, doroszlói, gombosi, kupuszinai, őrszállási, regőcei, szilágyi, zombori civil szervezetek, egyesületek képviselőit, továbbá a Dunatáj alapító tagjait Péter István elnök köszöntötte. Elhangzott, a civil tanácskozást egymás erősítése és információcsere céljából tartják meg évente. A Dunatáj iroda két munkatársa, Gellér Eszter és Mészáros László által egész éven át a nyugat-bácskai civil szervezetek rendelkezésére áll, úgy a pályázatok megírása, mint lebonyolítása terén.

A Dunatáj-iroda két munkatársa

logok

reszvevok-2

A konferencia első eladója volt ft. Verebélyi Árpád főesperes, a Doroszló-Szentkút kormányzója. Verebélyi atya ismertette a hallgatóságot a Mária, Keresztények Segítsége Egyházmegyei kegyhely múltját, továbbá a jelenleg zajló fejlesztések, a nyugat-bácskai civil szférára gyakorolt hatását illetően. Egyebek mellett elhangzott, a már megépült, elkészült vizesblokk, illetve a december 31- i határidővel megépülő a 2000 férőhelyes rendezvénycsarnok vagy a 60- 120  férőhelyes, hostel minőségű, előadóteremmel, iroda- és rekreációs helységekkel ellátott létesítmény mind lehetőséget biztosít, hogy ne csupán a búcsúi alkalmakkor, hanem az év bármelyik szakában tarthassanak lelki gyakorlatot, táborokat, zarándoklatokat, minden egyéb a test és a lélek számára egyaránt feltöltődéssel szolgáló eseményeket. Mindebből egyenesen következik, hogy szükség lesz majd munkaerőre bőven, irodai, konyhai, takarítói személyzetre egyaránt. Emellett helye lesz a helyi kegytárgyak, továbbá a régióra jellemző emlék- és ajándéktárgyak árusításának is. Ilyen szempontból bizonyos, hogy a Doroszló-Szentkút hozzájárul majd a térség gazdasági fejlődéséhez.

verebelyi-kozeli

szentkut-vetites

Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke a Nyugat- Bácskát érintő programokat, évfordulókat ismertette. Elismeréssel szólt a Dunatáj, a zombori Szórványközpont és a térség civil szervezeteinek, egyesületeinek működéséről. Ismertette a VMMSZ továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a népművészeti, hagyomáyőrző és színjátszó tevékenységekre  irányuló mentorprogramjait, továbbá a Csoóri Sándor támogatói Program és Petőfi Sándor Program áldásos működését. Elmondta, fő céljuk a jövőben, hogy minél többet járják a terepet, ilyen és minden más módon segítsék az egyesületeket. Hamarosan elkészül egy kézikönyv is, amely a pályázati elszámolások terén nyújthat segítséget a civileknek.

sutus-aron-kozeli

-Amíg ilyen elkötelezett emberek vezetik és ennyire hasznos, előremutató ötletek és kezdeményezések vezérlik a térség civil szervezeteinek, egyesületeinek vezetőit, tagságát, addig nincs ok az aggodalomra- fogalmazott Sutus Áron elnök, akit a konferenciára elkísért Rancz Károly, a VMMSZ alelnöke is.

sutus-aron-mind

reszvevok1

geller-eszti-kozeliAz Önkéntes Tűzoltó Testületekre vonatkozó új törvényt és annak nyomán feltáruló, esetleges lehetőségeket Kovács Elvira köztársasági parlamenti képviselő ismertette levelében, amelyet Gellér Enikő az újvidéki jogi kar abszolvense olvasott fel a hallgatóságnak. A képviselő asszony levelében egyebek mellett kiemelte, hogy eddig nem volt külön törvény, amely ezt a kérdéskört rendezte volna, ez most az első alkalom. Eddig több törvény rendezte ezt a kérdést (…) A társaság pályázhat községi, városi, tartományi és köztársasági pénzeszközökre. Minden ellenőrzést a Belügyminisztérium végez, amelynek az illetékessége alá tartozik az egység. Ami mindenképp újdonság és erre fontos odafigyelni, hogy az önkéntes tűzoltó társaság köteles bizonyítékot eljuttatni a minisztériumba, hogy megalakított és felszerelt legalább egy önkéntes tűzoltó egységet.

geller-eszti-logo

A konferencia további részében meghatározták a Prosperitati Alapítvány pályázatán nyert rendezvénysátor igényléseinek időpontjait, településenként leosztva. Az egyéb napirendi pont alatt fogadták a javaslatokat a hagyományos augusztusi, zombori Szent István- napi kenyérszentelő ünnepség házigazdai feladatkörére. A jövő évre vonatkozóan ezt a zombori Magyar Polgári Kaszinó vállalta.

reszvevok-mind1

A konferencia keretében, a Dunatáj támogatásával Nyugat-bácskai életképek címmel kiállítást rendeztek Stock János doroszlói fotós alkotásaiból.

kiallitas-3

kep-pipacsok

kep12

A Dunatáj Egyesülés emléktárgyakkal ajándékozta meg a részvevőket, a tanácskozás közös vacsorával zárult.

A rendezvény létrejöttét a Bethlen Gábor Alap támogatta.

gombosiak

taskak

petere-csoport

peter-sutus

Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery482/

 

 

 

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.