Határok nélküli ünnep

Kúla község magyarsága több rendezvény keretében emlékezik meg Szent István királyról. Az augusztus 18-án szervezett utazás keretében résztvesznek a Szabadkán és Palicson rendezendő vajdasági központi rendezvényen.

Kúlán augusztus 19-én a Szent György katolikus templomban Juhász György esperes plébános megemlékező szentmisét szolgáltat, amely keretében megáldják az új kenyeret is, 20-án pedig Kalocsán ünnepelnek.  

kula-templom

Az egykori kalocsai érsekséghez tartozó Kúla valamint a Bács-Kiskun megyéhez tartozó Kalocsa települések között 2010. június 25-én köttetett testvérvárosi megállapodás. Azóta rendszeresen látogatják egymás rendezvényeit, ünnepeit, mindez augusztus 20-án sem lesz máshogy.

A kalocsai Kulturális Központ és Könyvtár mint szervező meghívót továbbított Kúla önkormányzata, a Népkör MMK és a Szent György plébánia, esperese részére, hogy jelenlétükkel, fellépésükkel tegyék szebbé, teljesebbé a Szent István Napi rendezvényt.

A program a délelőtti órákban ünnepi testületi üléssel és a kitüntető díjak átadásával kezdődik, majd Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek Szent István tiszteletére szentmisét mutat be, amelyet koszorúzás követ az országzászlónál.

Sor kerül sajtótájékoztatóra is, a tavalyi évben megálmodott és megnyert Kalocsa-Kúla Interreg-IPA európai uniós testvérvárosi pályázatról. A testvérvárosi kapcsolatok elmélyítése abban is megmutatkozik, hogy a két település 2017-ben közös pályázatot nyújtott be, kulturális fejlesztések céljából. Minderről  részleteket hallanak majd a tájékoztatón.

kalocsa-templom

A délutáni ünnepi szentmisét Juhász György kúlai esperes plébános mutatja be, a Szent István király templomban, a Népkör MMK vegyeskórusa és a kalocsai Kamarakórus közös bemutatót tart a kenyérszentelési programrész keretében, az új kenyeret Juhász György esperes plébános áldja meg. Továbbá lesz fáklyás csónakfelvonulás a Vajas csatornán, tűzijáték és koncert is.  

Szöveg: Kozma Lívia

Képek forrása: Szent György plébánia, Konrád Nóra

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.