5.Hagyományőrző gyerek és ifjúsági tábor- BEZDÁN

A Bezdán infó civil szervezet az idén ötödik alkalommal szervezte meg a Hagyományőrző gyerek és ifjúsági tábort, július 2 és július 7 között. Seres Árpád, a szervezet elnöke a következőket nyilatkozta:

Célunk a tábor megszervezésével, hogy a gyerekeknek megtanítsuk hagyományainkat, szokásainkat, nyelvünk sokszínűségét, kultúránk szépségét, hogy tovább vigyék örökségünket. Kapcsolat kiépítése érdekében Veszprémi ifjúsági tánccsoportot láttuk vendégül vezetőikkel együtt, akik egyben a rendezvény mozgatórugói voltak. Ők tanították a magyar népi gyermekjátékokat és a néptánc alapjait bezdáni gyerekeknek. A néptánc elsajátítása mellett tartalmas programmal zajlott a tábor, lehetőség nyílt sárkányhajózni és kenuzni, így az ifjak testközelből tapasztalhatták meg Bezdán természeti szépségét, a több mint 150 éves damaszt szövőszékek működését. Traktoros kirándulás keretén belül az isterbáci áldozatok és a dunai múzeum történetét is megtudhatták, valamint a dunai zsilip látogatására is sor került az egyéb népi ügyességi szabadidős aktivitások mellet.

36899256_2027016020656055_6003350379763335168_n

36903061_2027015863989404_1959956966310674432_n

36880799_2027015230656134_5171895915857838080_n

36948613_2027015220656135_6001553210827866112_n

36893599_2027015680656089_2920027223782064128_n

A rendezvény a magyar kormány, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága, a Bethlen Gábor Alap, a Magyar Nemzeti Tanács és a bezdáni Testvériség- egység Általános Iskola támogatásával valósult meg. További támogatók: Segítsd a gyerekeket nemzetközi alapítvány, Báló pékség, Kiss Csaba, ifj. Seres Attila.

Külön köszönet Zweng Mária igazgatónőnek, Hajdú Viktóriának és Hajdú Péternek, valamint a Bezdán infó civil szervezet tagjainak és aktivistáinak a rendezvény megvalósulásában nyújtott segítségükért- hallottuk Árpádtól.

37025595_2027015467322777_4393397419459477504_n

36926088_2027015713989419_4192704786107203584_n

Forrás: Bezdán infó civil szervezet

Fotók: Seres Szabó Ágnes

Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery402/

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.