A kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Sturcz József egykori, nagy tiszteletű helyi néptanító nevét viselő színjátszó csoportja Az Egy bolond százat csinál című zenés bohózat színrevitelével az idei Amatőr Színjátszók XXIII. Találkozójának hét díját hozta el. Köztük az egyik legfőbb elismerést, a PATAKI LÁSZLÓ-DÍJAT, amelyet a találkozó legjobb hagyományos keretek között megvalósított előadásáért ítélnek oda. A társulat és tagjai fejlődéstörténetéről, közösségi elhivatottságról, rendezői kiállásról Molnár József rendezővel és Molnár Oszkár többszörösen díjazott, az idei Találkozó legjobb férfi főszereplőnek járó, SZILÁGYI LÁSZLÓ-DÍJJÁVAL kitüntetett színjátószóval- apával és fiával beszélgettünk:
–Mi motiválja a nyugat- bácskai szórványban működő, a Színjátszó Találkozó történetében sokszorosan fődíjas társulatot és vezetőjét?- kérdeztem a rendezőtől.
–1989 óta vezetem a csoportot, ha jól számolom, összesen huszonnyolc darab színrevitelével büszkélkedhetünk. Jómagam közel ötven éve foglalkozom színjátszással, fiatal koromban, a szerepek elnyeréséért izguló szereplőként, majd később a rendezés területén kipróbálva magam. Nagyon szerencsés vagyok, mert az évek során folyamatosan elfogad vezetőként, a mindig változó, fiatalokkal bővülő társulat. Idén különösen erős szereplőgárdával dolgozhattam. Ezt nemcsak a fődíjak igazolják, hanem mutatói az egyéb elismerések, például, hogy a legjobb női mellékszereplőnek járó MAGYARI PIRI-DÍJAT a zsűri Kiss Katalinnak adta és számos különdíj is kiosztásra került a társulat tagjai között. Az előadás hangulatát emelő zenei- és táncbetétekért nagy köszönettel tartozunk a zenekarnak, a mgr. Dienes László általi zenei rendezésnek, továbbá a koreográfusnak, Tót Zsaklinának. Örülök neki, hogy az idősebb generáció tagjai is bekapcsolódtak a szereplésbe, hogy voltak fiatalok, idősek egyaránt. Köztük olyanok, akik számára ez volt az első színpadi megmutatkozás. Ezt a darabot a ‘80- as évek közepén már játszotta a társulat, de ezúttal a népszerű bohózatot egészen újszerű módon mutattuk be. A két felvonásos, jelenkori poénokban, táncban, énekben, zenében bővelkedő előadás szereplői: Csernai Panna, Molnár Oszkár, Tadián Viola, Zsivu Péter, Kiss Katalin, Buják Mihály, Dubac Éva, Toldi István, Limburger Georgina, Fridrik Gábor, Rekettye Emília, Tadián Zsolt, Kiss Gábor, Molnár István, Molnár József, Tumbász Dávid. A kísérőzenekar tagjai: Mgr. Dienes László, Kolászár Nándor, Dienes Ákos.
A motivációról szólva elmondhatom, sem az elvándorlás, sem egyéb külső tényező nem szegte a kupuszinaiak színjátszáshoz való kedvét és kapacitását. Sőt, mintha az általános, globális körülményekre rácáfolva még nagyobb lelkesedéssel, akarással állnának hozzá a dolgokhoz. Egész település szinten is minden eszközzel azon vagyunk, hogy éltessük, bemutassuk azokat az értékeket és közösségi erőt, amellyel Kupuszina, állandó jelleggel, folyamatosan és változatlanul rendelkezik.
–Milyen érzés volt, amikor először szerepeltél a darabban, amelyet édesapád rendezett?- fordulok a kérdéssel Molnár Oszkár felé.
–2001- ben történt, az azóta egyik közös kedvenc operett, a Csárdáskirálynő színrevitele alkalmával. Először furcsa volt, de hamar hozzászoktam a szituációhoz. Köszönettel tartozom a családunk egészének, amiért támogatja ezeket a tevékenységeket. Olyannyira, hogy az idősebbik fiam rendszerint fejből tudja a szerepeim szövegét…Viccet félretéve, nagy áldozatvállalás az ő részükről is, hiszen az előadásokat általában három hónapos, napi rendszerességű, esti próbafolyamat előzi meg. A családtagoktól vonjuk meg ezt, az együttlétekre lehetőséget adó szabadidőt, amely nálunk a mindennapi gazdálkodói munkát követi.
–A Színjátszó Találkozó történetében ötödik alkalommal nyerted el a legjobb főszereplőnek járó díjat. Hogyan viszonyulsz a díjakhoz, illetve egy született tehetség számára mi a fontos, a szakma és/vagy a közönség elismerése?
-Nagy hangsúlyt fektetek az alaposságra. A szövegtanulás nálam mindig alapos munkafolyamat. Komolyan veszem a kihívásokat, mint például ebben a legutóbbi darab esetében is, ahol egy szerepben két karakter megformálása volt a feladat. Odafigyelek a zsűri véleményére, megfogadom a tanácsokat. Természetesen különösképpen jóleső volt az idei, csupa pozitív kritikát hallani. A Találkozó közönsége állva tapsolt bennünket. Őszintén szólva, az ilyen, a nézőtérről érkező élmények és visszacsatolások jelentik a legnagyobb elismerést számomra.
A fentiekből kiderül, Molnár Istvánnak nincs oka aggodalomra az utánpótlást illetően, hiszen a fiain kívül (másik fiú gyermeke, Molnár István a Találkozó különdíjasa lett) már az unoka is kacsingat a színjátszás tevékenysége felé. További tervekről is faggattuk a rendezőt:
–Milyen megvalósításra váró feladatai vannak a társulatnak, illetve mit tervez a rendező?
–Az egy bolond százat csinál című darabot is közönségsikerként élhetjük meg. Számos vendégszereplés vár ránk, két alkalommal bemutattuk Kupuszinán, majd Zomborban, a Színjátszó Találkozón, Doroszlón és legközelebb május 12- én Óbecsen vendégszerepelünk. Szeretnének eljutni Kupuszina magyarországi testvértelepüléseire, eleget tenni az anyaországi, ádándi és hercegszántói meghívásoknak. A díjak, a Találkozón való sikeres szereplés hatalmas ösztönzést adott, társulati és egyéni szempontból is. Emlékszem, a kezdeti években a zsűri a bírálata során nagy figyelmet szentelt a műfajválasztásnak. Örülünk neki, hogy az utóbbi időben mindez változott kissé, műfajválasztástól függetlenül üdvözlik a teljesítményünket. Vannak további ötleteim, amelyekről nem szeretek beszélni, így előre. Mindenesetre bízom benne, hogy a jó Isten ad elég erőt a megvalósításukhoz. Kicsit tartok tőle, hogy nem érzek majd rá, mikor jön el a vezetői ,,stafétabot” átadásának ideje. Mindenesetre abban nem kételkedem, hogy a társulat, a kupuszinai magyar közösség tagjai nem hazudtolják meg a színjátszásban való sok évtizedes múltat, elköteleződést. A művelődési tevékenységekre jellemző küldetéstudat a jövőben is a kupuszinaiak sajátja marad.
L.Móger Tímea, Magyar Szó, Tarka Világ
Ótos András címlapfotója
