Zomborban mutatták be Hász Róbert új, bűnügyi regényét

Tegnap, május 21- én a zombori Magyar Polgári Kaszinó adott otthont Hász Róbert, doroszlói születésű, Szegeden élő és alkotó író, szerkesztő Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja című, Zomborban és Doroszlón játszódó bűnügyi regénye bemutatójának.

dsc_0320-2

A népes  közönséget Fekete J. József író, irodalomtörténész, az est házigazdája köszöntötte.

dsc_0317-2

dsc_0322-2

dsc_0325-3A szerzővel Horváth Bence szerkesztő, a regényt megjelentető Kortárs Kiadó munkatársa beszélgetett. Megtudtuk, amellett, hogy egy jó dramaturgiával megírt, feszes történetmondással előadott narratíva, cselekménysorozat valósul meg a krimiregényben, vannak benne olyan dolgok, amelyek kilógnak a krimi műfajából. Számos példát lehetne mondani, nagyon sok olyan vonatkozás van benne, amely a korszaknak, a századfordulós Zombornak, vagy az Osztrák- Magyar Monarchiának a művelődéstörténetével kapcsolatos, azzal, hogyan működött itt a líceum, milyen előadások voltak, azt is megtudjuk, mi ment a színházak műsorán, továbbá feltűnnek a könyvben olyan helyek és épületek, mint a Megyeház, a Kaszinó, az Elefánthoz címzett vendéglő vagy Gozsdu Elek legendás alakja stb. A szerző a szülőfalujába, Doroszlóra is ,,elutaztatja” hőseit. A szerkesztő kérdésére, hogy a műfaj keretei feszélyezték- e az írót, Hász a következőt válaszolta:

– A kollégáimnak szoktam mondani, ne féljenek a krimi műfajától, mert a  krimiírók tudnak valamit, amit sok magyar kortárs író nem tud, nevezetesen: történetet vezetni, dialógust írni, ismerik a dramaturgiát. Nem egy szakmaiatlan dolog a krimi- hallottuk.

dsc_0328-3

dsc_0318

Hász Róbert, a szegedi Tiszatáj irodalmi, művészeti folyóirat főszerkesztőjeként beszélt a rangos múltú, országos szintű folyóirat berkeiben végzett tevékenységéről. A beszélgetés közreműködői eszmecserét folytattak az elektronikus és a nyomtatott megjelenés témakörében is. Hallottunk, a regényeinek fordításai révén európai szintű ismertséget élvező szerző, főleg a német és a francia nyelvterületen elért sikereiről.

Hász több kötete is a Kortárs Kiadó gondozásában jelent meg. Ilyen A künde, A Vénusz vonulása, Júliával az út, Sok vizeknek zúgása című alkotás. Az est végén a legfrissebb kötettel együtt ezek a könyvek is megvásárolhatóak voltak, a szerző dedikálta műveit.

dsc_0336

dsc_0337

dsc_0332-2

dsc_0338-3

dsc_0340-2

dsc_0346

dsc_0347-2

Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery371/

 

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.