Ma, 15- én este, az ide helyszínen, Nagykikindán kiosztották a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXIII. Találkozójának díjait. A zsűri: Czajlik József rendező, igazgató (Kassai Thália Színház, Kassa), Lőrinc Tímea Pataki-gyűrű-díjas színművész (Zentai Magyar Kamaraszínház, Zenta),Táborosi Margaréta színművész, rendező-koreográfus, egyetemi tanár (Színművészeti Akadémia, Újvidék) döntése alapján a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Sturcz József színjátszó csoportjának idén színre vitt, Egy bolond százat csinál című zenés bohózata és annak szereplői több kategóriában is díjazottak.
PATAKI LÁSZLÓ-DÍJJAL a kupuszinai Petőfi Sándor ME Sturcz József színjátszó csoportját tüntették ki, a találkozó legjobb hagyományos keretek között megvalósított előadásáért, az Egy bolond százat csinál című darabjáért, melyet, Molnár József állított színpadra.
A zsűri a legjobb férfi főszereplőnek járó SZILÁGYI LÁSZLÓ-DÍJJAL tüntette ki Molnár Oszkárt (aki ezzel, a találkozó történetében immár ötödik alkalommal nyeri el a díjat) az előadásban Suarez Rodrigo gróf és Dömötör, a főpincér szerepében nyújtott bravúros alakításáért.
A legjobb női mellékszereplőnek járó MAGYARI PIRI-DÍJAT a zsűri Kiss Katalinnak adta, az előadásban Zsanett, a főlakáj szerepének megformálásáért.
A SZABADKAI NÉPSZÍNHÁZ MAGYAR TÁRSULATÁNAK KÜLÖNDÍJÁT, vendégszereplést a Délvidéki Magyar Színjátszás Napja keretében a szabadkai Népszínház színpadán a kupuszinai Sturcz József színjátszó csoport érdemelte ki.
A HÉT NAP HETILAP EGYÉVES ELŐFIZETÉSÉT Toldi István érdemelte ki, az előadásban a Rendőrtiszt szerepében nyújtott bravúros alakításáért.
AZ ÉLETJEL KIADÓ KÖNYVCSOMAG KÜLÖNDÍJÁT a zsűri a Doktor és a ápolói szerepeket betöltő Buják Mihálynak, Molnár Istvánnak, Molnár Józsefnek adományozta.
A zsűri a VAJDASÁGI MAGYAR MŰVELŐDÉSI INTÉZET KÖNYVCSOMAG KÜLÖNDÍJÁT adta Csernai Pannának, az előadásban nyújtott színészi alakításáért.