Megtartotta évi közgyűlését a 80 esztendős múltra visszatekintő doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület. Király Szilárd elnök köszöntötte a részvevőket, vendégeket, majd egy perces néma felállással tisztelegtek az elhunyt tagok emléke előtt. Az ülés munkaelnökségének tagja volt Pelt Ilona (elnök), L. Móger Tímea (jegyzőkönyvvezető), Gellér Magdolna (hitelesítő tag).
Király Szilárd az elnöki beszámolóban elmondta, az egyesület a tavalyi évben is megtartotta hagyományos programjait, évi közgyűlését, a leltárt, elkészítették az épület tűzvédelmi tervét, munkaakciókat szerveztek, tizedik alkalom volt, hogy halfőző verseny zajlott, továbbá hagyományos Szüretbál, mulatós bál, nemzeti ünnepi megemlékezés, a Petőfi Sándor Általános Iskolával együttműködve karácsonyi műsor és a Fúvós Zenekar 40 éves, az ifjúsági néptánccsoport 20 éves jubileuma szerveződött, a színjátszók résztvettek az 50 éves Négyesfogat rendezvénysorozaton. A Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően bővítették a konyhai eszközöket és négy klímaberendezéshez jutottak. A helyi vállalkozók és mesterek segítségével javítási munkákat végeztek az ajtókon és az ablakokon, megjavították a kemencét, új polcot szereltek fel a konyhában, a vizesblokk és az áramhálózat is karbantartásra került. A tervekről elmondta, az egyesület ebben az évben ünnepli 80 éves fennállását, a jelentős évfordulóról a decemberi évzáró műsor keretében emlékeznek meg. Az elnök megköszönte a magánszemélyektől, cégektől származó támogatást is, továbbá csoportvezetőként beszámolt az ifjúsági néptánccsoport munkájáról is. Megtudtuk, a húsz fős csoport résztvett a szemléken, a Gyöngyösbokréta találkozón, országon belüli, továbbá magyarországi és horvátországi, felvidéki helyszíneken, hozzájárultak a helyi és régiós civil szervezetek munkájához, közreműködött azok rendezvényein.
Mészáros László titkár elmondta, az egyesület 851,063 dináros bevétellel, 783,962 dinár kiadással számolt. Ennek alapján az év végi számla- mérleg 67, 101 dinár.
A kis- és középső néptánccsoport tevékenységéről Radics Leonóra csoportvezető számolt be. Megtudtuk tizennégy gyerek táncol az összevont csoportban. Résztvettek és résztvesznek majd a szemléken, egyéb fellépési alkalmakat is megragadtak. Felléptek a gombosi Búcsúi Napokon, a Szent István- napi központi ünnepségen, Zomborban, az Interetno Fesztiválon, Szabadkán, vendégszerepeltek Kiskőszegen és emelték a helyi hagyományos Szüretbál fényét.
Csernicsek József a zeneszakosztály működéséről számolt be. Elmondta, a Fúvós zenekar biztosította a néptánccsoportok kíséretét, de felléptek önállóan is, például a Pécsről érkezett cserediákok ittlétekor tartott táncházi alkalmon, a szentkúti alapkőletételen, az Eszéki Magyar Napokon, a haraszti Őszi Napon, a Twins Band és a Haverock közreműködésével is. A Fúvós zenekar ünnepélyes, egész estét betöltő emlékműsor, koncert alkalmával ünnepelte 40 éves fennállását.
L. Móger Tímea az irodalmi szakcsoport munkáját ismertette. Elhangzott, György Máriának köszönhetően megszervezték a március 15- i megemlékezéseket, a temetőkben a koszorúzást, az egyesületben az alkalmi műsort. Jó együttműködést ápolnak a bajai Cserkészek az Ifjúságért Alapítvánnyal. A Petőfi Sándor Általános Iskola tanulóinak és tanítóinak bevonásával résztvettek az alapítvány vers- és mesemondó versenyén. Egyes tagjaik tartottak, nem kizárólag a csoport szervezésében zajló irodalmi programokat, könyvbemutatókat, vers- vándorlásokat, a Kuckó Gyermeksarok szervezésében, illetve támogatásával. Munkájukban sokat segít Szitás Mária művelődésszervező aktivitása. Tímea köszöntötte fel ünnepélyesen az egyesület által felterjesztett, Magyar Életfa Díjban részesült Diósi János művelődésszervezőt, méltatva annak tevékenységét.
Diósi úr ezt követően beszámolt az általa vezetett hagyományőrző csoport tevékenységéről. Elmondta, viseltbe öltözve, a falu múltját ismertetve rendszeresen résztvesznek a településre, a Szentkútra érkező turista csoportok, néprajzkutatók, gyűjtők, televíziós forgatócsoportok, fogadásában, a Nyári Napok alkalmával a kerékpártúrát tette tartalmasabbá János, a falu régi épületeit, helyeit érintő múltidézése. A csoportban legfiatalabbak a bölcsőkéző lányok és betlehemező fiúk. Ez utóbbi csoport Brindza Ildikó felkészítésében, Gellér Béla szülő és Cs. Tóth Gabriella Petőfi- ösztöndíjas kíséretében részvett a debreceni Betlehemes Találkozón is. A csoport legutóbb, a Kuckó Gyermeksarok támogatásában a maglódi Kárpát- medencei Magyar Találkozón járt, ahol az össznépi disznótoros alkalmával a hölgy-tagok hájaskiflit sütöttek, a férfiak paprikást főztek. Diósi János a hála hangján elmondta, a maglódi Polgári Kör, az ottani egyházi képviselet, az Erdélyi Polgári Kör és a MagHáz könyvtára jótékonysági gyűjtést szervezett. Ennek köszönhetően a Móricz Zsigmond MME, azon belül is a hagyományőrző csoport, továbbá a Petőfi Sándor Általános Iskola részesült jelentős anyagi támogatásban.
A színjátszókról szólva Gellér Zoltán csoportvezető elmondta, rövid jelenetek bemutatásával részvettek a Négyesfogat tavalyi és idei rendezvénysorozatán is. Reményeik szerint, jövőre megpróbálkoznak egy többfelvonásos színdarab elkészítésével.
A gyűlést közös vacsora és kötetlen beszélgetés zárta.
Komáromi József fotói
Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery322/