A Bencés Diákszövetség soproni csoportjának tagjaiból álló zarándokcsoport érkezett ma, 31- én a Doroszló- Szentkútra. A kelebiai plébánia szervezésében zajló délvidéki útjuk nyolc napig tart. A csoport a zarándokhelyeket, a történelmi és kulturális, elsősorban a magyarság szempontjából kiemelkedően fontos emlékhelyeket, városokat, templomokat, tekinti meg. A kirándulás keretein belül meglátogatták Szabadkát, Palicsot, Doroszló mellett Zombor és Kupuszina jellegzetességeit. Onnan a Bácsi Várhoz utaznak, majd Újvidékre, sőt Belgrádba- Nándorfehérvárra is. Visszafelé a székelykeveiek vendégszeretetét élvezik, továbbá Versec, Zenta, Nagybecskerek, Magyarkanizsa az úticél.
A helyi Hagyományőrző Csoport tagjai szemléletes bemutatót tartottak a doroszlói viseletről.
Bíró László tábori püspök, a házigazda, ft. Verebélyi Árpád főesperes közreműködésével szolgáltatott misét.
Horváth Erzsébet népviseletes babájának a nem mindennapi látványa fogadta a zarándokokat a Szent János- ház ebédlőjében.
Hagyományos doroszlói báránypaprikás volt az ebéd…
Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery236/