Tartalmas napok, hosszú távú tervek- cserediákprogram- Doroszló-Pécs

A pécsi székhelyű Kosztolányi Dezső Céltársulás szervezésében zajló cserediákprogram keretében a doroszlói Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói, munkatársai, a Kuckó Gyermeksarok civil szervezet, Pelt Ilona elnök támogatásával viszonozták a pécsi Jókai Mór Általános Iskola tanulóinak áprilisi vendéglátását.

,,Visszavágynak majd Doroszlóra, már szövődnek a tervek, hogy a nyári szünidőben egyénileg újból ellátogatnak a nyugat-bácskai településre, itteni barátaikhoz. A két oktatási intézmény is hosszú távú kapcsolattartást lát előre, akár testvériskolai szinten is.”

dsci0062A gyerekek, két tanítónő, Eső Veronika és Balogh Enikő kíséretében május 9- én érkeztek Doroszlóra. A helyi közösségben Gellér Magdolna tanácselnök asszony, Klemm Valéria iskolaigazgató és a vendéglátó szülők, gyerekek fogadták a tízenkét fős csoportot. A helyi közösség ajándékcsomaggal kedveskedett a vendég-gyerekeknek. A közös tanulás és rekreáció csaknem egy hétig tartott.

dsci0004

18402859_1394007510668762_7863640032729398346_n

A Pécsről érkezett cserediákok és doroszlói társaik együtt tanultak a Petőfi Sándor Általános Iskolában. A délutáni közös programok alkalmával megtekintették Fehér Ferenc, doroszlói kötődésű költő emlékházát, ahol Brindza Ildikó magyartanár kalauzolta a csoportot. A Szentkút utcán kisétáltak a Mária, Keresztények Segítsége Egyházmegyei Kegyhelyre. Ott ft. Verebélyi Árpád főesperes, a Doroszló- Szentkút igazgatója ismertette a hely történetét. Mindeközben a helyi pedagógusoknak és művelődésszervezőknek köszönhetően elkészült a terep a nyárson sütéshez. A Duna-Tisza-Duna csatornapart és a Szentkút közötti zöldövezet adta minden örömet kiélveztek, együtt játszva helyiek és vendégeik.

18403318_1394014127334767_5016547505268131528_n

18447011_1394014840668029_7611967477809423626_n

18341699_1394016667334513_2751201326826114133_n

18342733_1394016837334496_8730821841674866912_n

18034281_1394008637335316_3442011132765139646_nMájus 11- én zombori kiránduláson vettek részt. A megyeházán Pribilla Attila segédpolgármester által ismerkedtek meg a város történelmével, megtekintették a Zentai csatát ábrázoló festményt. A Laza Kostić Kulturális Központ munkatársa, Szitás Mária tárlatvezetésével a Laza Kostić Képtárban megismerkedtek az Újvidéki Képzőművészeti Akadémiai tanárainak alkotásaival. A csoport résztvett a Herceg János akadémikus író születésének évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen, majd a Zombori Városi Múzeumban tettek sétát. A programok között volt alkalom fagyizásra, sétára és a Bieliczky Károly Városi Könyvtár támogatásának köszönhetően szendvicsezésre is.

18447340_1394984177237762_7976876740572366547_n

18424163_1394985030571010_5565961929980770994_n

Kirándulás Zomborban

18402768_1394985400570973_1097571517756795637_n

18423886_1395867353816111_5806213465232065496_nAz együttlét utolsó napján a Nagy Kati néni- tisztaszobát tekintették meg. Azt követően a Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület néptánccsoportja és annak vezetője, Radics Leonóra közreműködésével táncház alkalmával ismerkedtek a helyi autentikus tánclépésekkel és a Csernicsek- fivérek vezette zenekar népi fúvós zenéjével. Király Szilárd, az egyesület elnöke mondott köszöntőt, Varga Hanna, ifjú népdalénekes doroszlói népdalokat adott elő. A művelődési egyesület jóvoltából eredeti doroszlói csirkepaprikást vacsoráztak. A desszert születésnapi torta volt, amellyel az együtt töltött időszak születésnaposait köszöntötték fel. A közös tánc, a mulatozás estébe nyúlóan tartott.

Doroszló-Nagy Kati néni-tisztaszoba

18403536_1395867413816105_3035145220704887549_n

18403396_1395867517149428_4791463492826608575_n

18402946_1395868467149333_2385027725357486383_n

18402946_1395868467149333_2385027725357486383_n

18447274_1395868293816017_1745900061623833431_n

18447148_1395868213816025_3843185558043121045_n

18447367_1395868697149310_1891614066624682185_n

18447580_1395868833815963_1192020473405255529_n

18423689_1395869847149195_8490928699363687366_n

18403447_1395867257149454_2930435911587991280_n

18447676_1395870460482467_9175573322953550624_n

Klemm Valéria igazgatónő a cserediák-napok összegzéseképp elmondta, a helyi intézmények, civil szervezetek, tanárok, szülők, gyerekek (nem csak a fogadók, hanem az iskola minden tanulója), falu lakossága egyaránt befogadó és készséges volt a programmal kapcsolatban és annak során. A tanulók gördülékenyen tanultak és barátkoztak együtt. Áprilisban, amikor a doroszlóiak töltöttek egy hetet Pécsen, már volt alkalom összecsiszolódni, most Doroszlón elmélyültek ezek a kapcsolatok.

18423944_1395867690482744_3253174399659105153_n

Böröcz Nóra, Hortolányi Kitti Kata és Zsidai Zsófia Rufina pécsi diákok azt nyilatkozták, rendkívül megérintette őket az itteni barátságos családias hangulat, mint a befogadóknál, az iskolában és a faluban sétálva. Tapasztalataik szerint, az itteni kis létszámú osztályok megkönnyítik a tananyag átadását és befogadását. Visszavágynak majd Doroszlóra, már szövődnek a tervek, hogy a nyári szünidőben egyénileg újból ellátogatnak a nyugat-bácskai településre, itteni barátaikhoz. A két oktatási intézmény is hosszú távú kapcsolattartást lát előre, akár testvériskolai szinten is.

18424041_1394985397237640_6623952325112314127_n

dsci0065

Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery193/

 

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.