,,A nyugat-bácskaiak emlékezetében máig él…”

Herceg János születésének 108. évfordulójára emlékeztek Zomborban, a Dunatáj Egyesülés szervezésében. Az akadémikus író, szerkesztő, műfordító síremlékénél szép számban megjelentek életművének tisztelői. Külön öröm volt, hogy a Kosztolányi Dezső Céltársulás Cserediák programjának pécsi és doroszlói részvevői is növelték az emlékezők táborát.

Tóth Adorján Márton fotói

18425661_1428079287254721_1437559764_n

Pelt Ilona, a Dunatáj titkára dr. Silling István írását tolmácsolta. Egyebek mellett elhangzott, Herceg János író. Több művében is szívesen foglalkozott a város vonzáskörzetének múltjával és jelenével, árnyaltan ábrázolta az ott élő emberek népi kultúráját, az általuk megőrzött szellemi és tárgyi értékeket, lett légyen az nyelvjárás, népviselet, szerb ćilim, sokác szőttes, magyar slingelés, népviselet,  néptánc avagy népdal. Ábrázolásaiban a legjellemzőbb sajátosságok jelennek meg, amelyek az adott falu helytörténeti összefoglalóját, élet- és gazdálkodásmódját, áruszerkezetét, annak értékesítését írják le.

Fekete J. József irodalomtörténész, kritikus a Berta Ferenc Zsebszínház elnöke, a hasonló megemlékezések egykori szervezőjeként szólt az egybegyűltekhez. Kifejezte elégedettségét, hogy a Bieliczky Károly Városi Könyvtár felvállalta a Herceg János Irodalmi Díj gondozását, a Dunatáj Egyesülés pedig az író születési évfordulójának megünneplését teszi lehetővé a jövőben is.

18447752_1428079390588044_934846743_nL.Móger Tímea írásában Herceg János doroszlói éveiről krónikázott, múlt és jelen tekintetében:  ,,A nyugat-bácskaiak emlékezetében máig él személye és szellemi hagyatéka. Doroszlón utcát neveztek el róla, majd 1998-ban megalapították a Herceg János Irodalmi Díjat, a helyiek, Pusztai Lajos, Dautbegovics Zoltán és a zombori Fekete J. József irodalmár kezdeményezésével. A díj gondozását később átvette a zombori Berta Ferenc Zsebszínház, amely a tavalyi évig az író születésnapján történő koszorúzási ünnepséget is megszervezte. A doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület, Fehér Ferenc nevét kapó irodalmi csoportja több évig, az akadémikus író nevét viselő novellapályázatot írt ki, vajdasági középiskolások számára, továbbá Fehér Ferenc- szavalóversenyét napjainkban is megrendezi évente. Herceg János Vas Ferkó című története 2009-ben a doroszlói gyerekek hangján szólalt meg, Wilhelm József történelemtanár dramatizációjának és rendezésének köszönhetően.”

Mészáros László, a Dunatáj alapító tagja, a doroszlói Móricz Zsigmond MME titkára szerb nyelven szólt az emlékezőkhöz. A kegyelet virágait elhelyezte a síron Zombor Város, a Móricz Zsigmond MME, a Magyar Polgári Kaszinó műemlékvédő szakkör, a Bieliczky Károly Városi Könyvtár, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Dunatáj Egyesülés képviselete.

18447871_1428079250588058_2129466854_n

18424867_1428079370588046_466006873_n

18470894_1428079277254722_503287925_n

18425831_1428079327254717_1513288483_n

Az emlékezés a Dunatáj irodában tartott állófogadással zárult.

Fotók: Tóth Adorján Márton

Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery192/

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.