Változó világ-migrációs válság címmel tartottak lakossági fórumot, tájékoztató előadást Bácsgyulafalván. Jankovich Szilárd, Zombor Város tanácsnoka, a Vajdasági Magyar Szövetség bácsgyulafalvi Helyi Szervezetének elnöke köszöntötte a vendégeket, Pelt Ilonát, a VMSZ tartományi frakcióvezetőjének helyettesét, Valka Károlyt, Kúla alpolgármesterét és Baráth Gábor, történészt.
– Egyértelmű, hogyan szavazunk október 2- án. Nem azért mondunk NEMet a migránsoknak, mert gyűlölet van bennünk, nem azért, mert nincs bennünk keresztényi könyörület és ne értenénk meg, milyen, ha valaki háborús övezetből jött. Azért mondunk NEMet, mert mindez nem arról szól, hogy a migránsok áldozatok volnának, hanem az igazság az, ők valójában hódítók. Történelmi pillanat előtt állunk. Magyarország, élén Orbán Viktor, miniszterelnök felismerte a veszélyt, amit az iszlám jelent ránk nézve. Mindez biztonságpolitikai kérdés, számunkra is (találkozhattunk már velük, főleg Bezdán és Regőce környékén), nem mindegy, hogy milyen mentalitású népekkel élünk együtt- hangsúlyozta Pelt Ilona képviselő asszony.
Valka Károly a következőket fűzte hozzá:
– A magyar állampolgárságot nem kaptuk, örököltük, apáinktól, nagyapáinktól. Úgy gondolom, ezzel az örökséggel azt is megörököltük, hogy ha a nemzettársaink, úgy a határon innen, mint túl- úgy érzik, összefogásra van szükség, kutyakötelességünk összefogni. Magyarország a magáét busásan megtette felénk, az elmúlt tíz évben, de előtte is. Itt az ideje a cselekvésnek, részünkről szintén. Ebben a kérdésben minden magyar állampolgársággal rendelkező vajdasági magyarnak kötelessége támogatni a Magyar Államot– nyomatékosította az alpolgármester.
Baráth Gábor, történész előadásának köszönhetően tudományos megerősítést nyert, ez a migrációs folyamat NEM politikai, háborús üldöztetésről, hanem gazdasági migrációról, az iszlám hódítási taktikájáról szól.
– A következő történt: begooglizták, hogy Németország, látták a német gazdasági mutatókat, azt, hogy ott befogadják a menekülteket. Hallottak róla, hogy egyre több embernek sikerült, ennek hatására nagy emberáradat indult 2014, 2015 folyamán Európa irányába. Oka, hogy Bagdasben és a többi elmaradott országban túlnépesedés van, gazdaságilag elmaradottak. Ezt az emberáradatot azonban képtelenség beintegrálni. Nem tanultak, dolgozni nem akarnak. Németországban a milliós nagyságrendű migránslétszámból mindössze 63 (!) embert sikerült munkába állítani. A migránsáradat biztonságpolitikai oldaláról nem is beszélve. Tudunk a párizsi, a marseillei, a brüsszeli, a németországi számos merényletről. Mindezek során, a másfél év alatt összesen több mint 300(!) európai polgár vesztette életét, nem beszélve a napi szinten (főleg a nők ellen) elkövetett bűncselekményekről. Tény, hogy az ezeket végrehajtó terroristák és bűnözők a migrációs hullámmal jutottak be Európa országaiba. Ezeknek a folyamatoknak a megállítása szempontjából A magyarországi kvótareferendum (ahogy az Orbán- i demokratikus tartás és a keresztényi értékek védelme) precedens- értékű lehet a Nyugat- európai országok számára– mondta többek között Baráth Gábor.
A fórum során elhangzott több gyakorlati és (Európa-) politikai kérdés, a jelenlevők érdeklődőek voltak.
Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery92/
Kapcsolódó CIKK: http://nyugat-bacska-portal.info/2016/09/17/nem-csak-jogunk-kotelessegunk-vmsz-lakossagi-forum-a-kvotareferendumrol-zombor/