Az elmúlt (nyárváró) időszakban több településen szerveztek túrát, kirándulást biciklivel, sétálva, civil kezdeményezésre, műemlékvédelmi céllal vagy ajándékul…

Június első napján a zombori Testvériség- egység Általános Iskola magyar tagozatra járó alsósait vendégül látta bezdáni üdülőjében a nemesmiliticsi Kanyó házaspár. A gyerekek felhőtlenül élvezték a természet adta örömöket, a játékot, a sétát, a Duna közelsége nyújtotta környezetet.




Kőműves Zoltán fotói

A bezdáni Vikend turisztikai és az Ozon környezetvédő civil szervezet kezdeményezésére kerékpárral mentek túrázni a helyi természetbarátok, gyerekek, fiatalok, idősek egyaránt. A jó levegőn való testmozgás híveit Mátyus Erzsébet a Helyi Közösség Tanácsának elnöke üdvözölte.




Fotók forrása: bezdan.org.rs

Fiatalnak számít a kupuszinai civilek között, a veréb helyi elnevezését viselő GYUSZI regionális jellegű, környezet és szellemi örökségvédő civil szervezet. Nemrég avattak cégtáblát, amely a székhely falára került.

Az elmúlt héten kerékpárral járták be a Ferenc- csatorna partját, az ,,öreg” szivaci úton vizsgálták meg, fotózták le a Türr István olasz királyi altábornagy által emeltetett emlékművet.


Buják János elnök elmondta, terveik között szerepel a régió szakrális műemlékeinek (keresztek, kápolnák, szobrok) rendbehozatala és a természeti környezet védelme.


Buják János fotói
Kapcsolódó GALÉRIÁNK: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery54/






