Magyarország Kormánya és a Vajdasági Magyar Szövetség stratégiai megállapodása, amelynek célja 2016—2018 közötti időszakban a vajdasági magyar közösség gazdasági megkapaszkodásának és fejlődésének hathatós támogatása, a megvalósulás szakaszába lépett.
2016. január 31-én a Prosperitati közhasznú, nonprofit Alapítvány tíz területen meghirdette az első pályázati kört. A pályázati űrlapokat és az azokhoz kapcsolódó anyagokat, valamint minden, az Alapítvánnyal kapcsolatos információt a www.prosperitati.rs honlapon lehet megtekinteni és letölteni.
Emellett február 4-től több hetes, egész Vajdaságot lefedő, széleskörű ismertető kampány is megszervezésre kerül, amelynek keretében egyrészt megnyílnak a területi irodák, másrészt az érdeklődők a közösségi találkozókon minden részlettel megismerkedhetnek és hozzájuthatnak az ismertető-szórólapokhoz.
A pályázatokat március 1-je és március 31-e között lehet majd átadni, de az előttünk álló egy hónapban is a Prosperitati Alapítvány területi irodáinak külön képzésben részesített munkatársai minden kérdésben állnak a pályázók rendelkezésére.
A Prosperitati Alapítvány Sajtószolgála